Bebop

A Bebop vagy bop a jazz-zene egyik stílusa, ami gyors tempójáról és virtuóz hangszeres improvizációiról ismert. A bebop új szemszögből közelítette meg a dallam és a harmónia kapcsolatát. A műfaj a negyneves évek elején alakult ki. A bebop egy zenészek közt ismert szlengszó volt, ami először a második világháborúba való amerikai csatlakozást követő egy-két évben jelent meg. A jazz ezen stílusával indul a modern jazz története, ami a hatvanas évekre nyerte el végleges formáját.

Bebop
Stíluseredet	Swing, Kansas City jazz
Kulturális eredet	1940-es évek eleje-közepe Egyesült Államok
Hangszerek	klarinét, szaxofon, trombita, harsona, zongora, nagybőgő, dob, billentyűs hangszerek, elektromos gitár, akusztikus gitár
Népszerűség	A negyvenes-ötvenes években
Leszármazott stílusok
Cool jazz Post-bop Hard-bop

Története

Az 1938-as Coleman Hawkins-felvétel, a Body and Soul egy fontos előzménye a bebopnak. Hawkins a korabeli jazzből indult ki, ám azt formailag és dallamilag megújította. A felvétel népszerű volt; Hawkins adott ihletet a jazz-zenészek újabb generációjának, különösen a Kansas City-ben élő Charlie Parkernek.

Az 1940-es években a jazz-zenészek fiatalabb generációja egy új stílust kovácsolt 1930-as évek swingmuzsikájából. Az úttörők: Dizzy Gillespie, Charlie Parker, Bud Powell és Thelonious Monk - rájuk olyan korábbi zenészek hatottak, mint Art Tatum és Earl Hines zongoristák, Coleman Hawkins és Lester Young tenorszaxofonisták és Roy Eldridge trombitás. Gillespie és Parker Chicago-ban az Earl Hines Bandel játszottak, ahol találkoztak a bop előtti korszak mestereivel, Jack Teagardennel, Earl Hineszal és Jay McShannnel. Gillespie Cab Calloway-nál találkozott Milt Hinton bőgőssel, együtt dolgozták ki az új zene harmóniai és akkordikus jellemzőit. Ezalatt Charlie Parker Gene Ramey bőgőssel ugyanezt tette McShann bandájában. A bebop jellemzői, mint a speciális harmóniavilág, a szinkópált ritmika, az alterált akkordok és az akkordhelyettesítések ekkor alakultak ki.

A New York-i Minton's Playhouse jazzklub egyfajta műhelyként funkcionált Don Byas, Thelonious Monk, Charlie Christian (aki Benny Goodmannél már súrolta a bebop határait virtuóz gitárszólóiban) és a többi korai bebopista számára.

Christian leginkább a frázisalkotásban hozott óriási változásokat. Általában a hangsúlytalan leütéseket hangsúlyozta, gyakran fejezte be szólóit a negyedik leütés második felében. Aszimmetrikus felfogása a bebop alapját jelentette. A swingben az improvizációt általában kettő-négy ütemnyi frázisok alkották, ahol az akkordmenet azonos volt a dallaméval. A bebopban a formai kötöttségeket fellazították: az improvizáció szabadon végigvonult teljes harmóniameneteken is. Christian és más korai bopperek sokszor olyan hangokat hangsúlyoztak, amelyek csak röviddel azután jelentek meg az adott dal harmóniaszerkezetében, ezzel pillanatnyi disszonanciát okozva. A swingben a szólisták az első és harmadik leütésen játszottak hangsúlyos hangokat, míg a bebopban a hangsúly a második és negyedik leütésre került (lásd Dizzy Gillespie Salt Peanuts című számát!). Ezen új elméletnek köszönhetően a bebop-szólók úgy hangzanak, mintha lebegnének a dallam harmóniamenete felett ahelyett, hogy arra játszódnának.

A swng-dobosok általában egyenletes négyeket játszottak a nagydobon. A bop-dobosok (például Kenny Clarke) a metrikus ütéseket a lengő- vagy lábcinen játszották, a nagydobot pedig csak különlegesen fontos hangsúlypontokon szólaltatták meg. A nagydob-hangsúlyokat bombának hívták egymás közt a zenészek. A vezető bop-dobosok, mint Max Roach, Shadow Wilson, Philly Joe Jones, Roy Haynes és Kenny Clarke ezzel segítették a szólistákat amolyan "kérdezz-felelek"-stílusban.

Ennek következtében fontosabb szerepet kapott a nagybőgő. A bőgő már nem csak egy harmóniai alapot jelentett, de még inkább ritmushangszerré vált az egyenletes négyeket hozó "sétáló basszus" játékkal, ezzel biztosítva a zene metrikus lüktetését. Míg a kisebb swing-bandák sokszor bőgő nélkül is funkcionáltak, a bebop elképzelhetetlen ezen hangszer nélkül.

Az ötvenes években a bebop zenészek következő generációja (mint Clifford Brown és Sonny Stitt) véglegesítette a bebop ritmikai szókincstárát. A korai beboppal ellentétben, ahol egyenletlen, szabad frázisalkotásokkal találkozhattunk, ők már egyenletes nyolcadhangokból építették fel az improvizációikat, amelyeket csak néha törtek meg.

Fontos zenészek

• Cannonball Adderley, alt-szaxofon
• Chet Baker, trombita
• Art Blakey, dobok
• Clifford Brown, trombita
• Ray Brown, nagybőgő
• Kenny Burrell, gitár
• Don Byas, tenor-szaxofon
• Paul Chambers, nagybőgő
• Charlie Christian, gitár
• Kenny Clarke, dobok
• John Coltrane, tenor-szaxofon
• Tadd Dameron, zongora
• Miles Davis, trombita
• Kenny Dorham, trombita
• Billy Eckstine, énekes és zenekarvezető
• Herb Ellis, gitár
• Ella Fitzgerald, énekes
• Carl Fontana, harsona
• Curtis Fuller, harsona
• Dizzy Gillespie, trombita
• Walter Davis, Jr., zongora
• Alan Greenspan, szaxofon, klarinét
• Dexter Gordon, tenor-szaxofon
• Wardell Gray, szaxofon
• Al Haig, zongora
• Sadik Hakim, zongora
• Barry Harris, zongora
• Percy Heath, nagybőgő
• Milt Jackson, vibrafon
• J. J. Johnson, harsona
• Duke Jordan, zongora
• Lee Konitz, alt-szaxofon
• Stan Levey, dobok
• Lou Levy, zongora
• John Lewis, zongora
• Dodo Marmarosa, zongora
• Frank Marocco, harmonika
• Howard McGhee, trombita
• Charles McPherson, alt-szaxofon
• Charles Mingus, nagybőgő és zongora
• Blue Mitchell, trombita
• Thelonious Monk, zongora
• Wes Montgomery, gitár
• Fats Navarro, trombita
• Charlie Parker, tenor és alt-szaxofon
• Art Pepper, alt-szaxofon
• Joe Pass, gitár
• Oscar Pettiford, nagybőgő
• Tommy Potter, nagybőgő
• Bud Powell, zongora
• Max Roach, dobok
• Red Rodney, trombita
• Sonny Rollins, tenor-szaxofon
• Frank Rosolino, harsona
• Horace Silver, zongora
• Sonny Stitt, tenor és alt-szaxofon
• Lucky Thompson, tenor-szaxofon
• Sarah Vaughan, énekes
• George Wallington, zongora
• Chuck Wayne, gitár