Tibeti nyelv
| Ennek a lapnak a címében vagy szövegében az újind nevek nem a magyar nyelvű Wikipédiában irányelvként elfogadott magyaros átírás szerint szerepelnek, át kellene javítani őket. |
A tibeti nyelvet a Pamírtól kiinduló Himalája és Tien-san hegyvonulatai által körülzárt Tibetben beszélik. Annak ellenére, hogy óriási területről van szó, a zord időjárás és a természeti körülmények miatt csak mintegy 5-6 millió ember él itt. A tibeti nép túlnyomó része a Kínai Népköztársaságban lakik, azon belül is a Tibeti Autonóm Területen, ahol a lakosság 90%-át teszi ki. Élnek még továbbá a nyugati tartományokban (Szecsuan és Csinghaj), ahol keverednek a kínai és egyéb nemzetiségekkel. Kisebb részük a Himalája hegyvidékén, Indiában, Kasmír állam keleti részein, és a majdnem teljesen tibeti lakosságú Szikkimben és Bhutánban lakik, néhány törzs pedig Kelet-Nepálban.
| Tibet བོད་ཡིག | |
| Beszélik | Tibet, Bhután |
| Beszélők száma | 5-6 millió fő |
| Nyelvcsalád | Sino-tibeti nyelvcsalád Tibeti-burmai ág Tibeti nyelvek Bodi-himalájai nyelvek Bodi nyelvek Tibeti nyelv |
| Írásrendszer | tibeti írás |
| Hivatalos állapot | |
| Hivatalos | Tibeti Autonóm Terület |
| Nyelvkódok | |
| ISO 639-1 | bo |
| ISO 639-2 | bod (T)tib (B) |
 A Wikimédia Commons tartalmaz བོད་ཡིག témájú médiaállományokat. | |
Elnevezés
A „tibeti” népnév az arabból származik, akik a történelem folyamán Felső-Tibettel (Töböd) érintkeztek kereskedelmi kapcsolataik révén. Ennek változatai terjedtek el a térségben, Tibat, Tibet, Töböd néven. A nép eredeti neve „bod”.
Főbb jellemzői
A tibeti nyelv egyik fő jellemzője, hogy monoszillabikus (egy szótagú) nyelv. Ez alapján rokonságba hozható a burmai és a kínai nyelvvel, habár ennek a három nyelvnek az egy nyelvcsaládba való tartozása még nem tisztázódott egyértelműen. Az egyes osztályozások csak a tibeti-burmai vagy a kínai-tibeti nyelvcsaládot ismerik el, a kutatók egy másik csoportja viszont a közös kínai-tibeti-burmai nyelvcsalád ősi egybetartozását feltételezi. Ezen feltételezések folyamán a nyelvrokonság kutatói inkább csak szókészleti és hangtörténeti szempontokat vettek figyelembe. A tibeti nyelv viszont olyan tipológiai sajátosságokkal is rendelkezik, amelyek mind a kínai, mind pedig a burmai nyelvből hiányoznak. Ilyen például a flektálás (az igetövek tőhajlító képzése), az úgynevezett ergatív mondatszerkezet (mely a szenvedő szerkezethez hasonló). Fontos jellemzője a zenei hangsúly megléte.
Története
A tibeti nyelv történetének korszakolására többféle elmélet is létezik. Itt most Róna-Tas András nyomán foglaljuk össze vázlatpontszerűen, röviden:
I. Előtibeti (Pre-Tibetan): a sino-tibeti közös nyelvtől addig a korszakig, amit ma proto-tibeto-burmai néven rekonstruálunk.
II. Őstibeti (Ancient Tibetan): a tibeti különválásától az államiság kezdetéig.
III. Ótibeti (Old Tibetan): az államiság megteremtése, a tibeti írás kialakítása, a buddhizmus megjelenése, fordítások, feliratok 7 – 11. század.
- 1. Korai ótibeti (Early Old Tibetan): az államiság kezdete 650-ig.
- 2. Közép ótibeti (Middle Old Tibetan): a buddhizmus meghonosodása, a preklasszikus tibeti írott nyelv kialakítása 650-814.
- 3. Kései ótibeti (Late Old Tibetan): a Ral-pa-can-féle nyelvújítás 9. század, dunhuangi szövegek, feliratok 815 – 11. század.
IV. Középtibeti (Middle Tibetan): a klasszikus tibeti írott nyelv kialakulása, buddhista irodalom 11- 18. század közepe.
- 1. Korai középtibeti (Early Middle Tibetan): a beszélt tibeti nyelv dialektusokra, régiókra történő szétválása 13. század közepéig.
- 2. Kései középtibeti (Late Middle Tibetan): a buddhista szövegek kanonizálása 14. század, a mongolok színre lépése, Sa-skya uralkodás, modern irodalmi nyelv 17. század közepétől, Kínában mandzsu (Qing) dinasztia 18. század.
V. Új tibeti (New Tibetan): a nyelvjárások éles szétválása 20. századig.
VI. Modern tibeti (Modern Tibetan): napjainkban.
Írása
A tibeti írás minden bizonnyal a korabeli nyelvállapotot és kiejtést tükrözi – amit ma archaikusnak neveznek, s bár az íráskép maradt, a modern kiejtés szinte felismerhetetlenségig megváltozott. A tibeti írás rendszerét a 7. században fejlesztették ki egy indiai minta alapján. Ez nagy valószínűséggel hasonlított a dévanágarira, hiszen némi szerkezeti hasonlatosság nyilvánvaló a tibeti és a bráhmi eredetű írásrendszerek között. A tibeti nyelv szótagírású, ami azt jelenti, hogy egy szóban egy magánhangzó van (jelen esetben a bennfoglalt /inherens/ „a”) , ami előtt és után állhat (de nem kötelezően) bizonyos számú mássalhangzó, de egy szótag magánhangzóval együtt maximum 7 betűből állhat, melyek között egy - aminek jelentős szerepe van a kiejtésben - az alapbetű. Az alapbetűhöz viszonyítva állapítjuk meg a többi betűnek a pozícióját.
Források
- Terjék József: Tibeti. In Fodor István (szerk): A világ nyelvei. Budapest: Akadémia. 1999. 1395. o. ISBN 9630575973
További információk
